GY.I.K. Nem kapott választ kérdésére? Elérhetőségek
Keresés
Főoldal
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ügyfélszolgálati Portálja

Magyar Ifjúsági Konferencia

A magyarországi és határon túli fiatalok és szervezeteik képviselői 1999-ben hozták létre a Magyar Kormány kezdeményezésére a Magyar Ifjúsági Konferenciát (MIK). A MIK a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok és szervezeteik fóruma, ahol képviselőik együtt gondolkodnak, megismerhetik és megvitathatják terveiket, megoszthatják gondjaikat, és együttműködve valósítják meg közös elképzeléseiket.

 

A felelős magyar fiatalok és szervezeteik azonos alapértékek mentén dolgoznak a MIK-ben, függetlenül attól, hogy melyik régióban fejtik ki tevékenységüket. Célja, hogy minél több magyar fiatal számára nyíljon lehetőség határokon átnyúló programokon, rendezvényeken való részvételre, elősegítvén a magyar ifjúság testi, szellemi, erkölcsi fejlődését.

 

A MIK-ben a magyarországi és határon túli magyar ifjúsági szervezetek öt típusa jelent meg: a diákszervezetek, a korosztályos-ifjúsági szervezetek, a cserkészszervezetek, a történelmi egyházak ifjúsági szervezetei, valamint a politikai pártok ifjúsági szervezetei.

 

A fórum évente két alkalommal ülésezik: a tavaszi ülés jellemzően egy-egy határon túli magyarlakta környezetben, az őszi konferencia pedig az anyaországban, Magyarországon kerül megrendezésre.

 

Bővebb információ »

Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Lábléc

Székhely: 1054 Budapest V. Szemere u. 6. (Bejárat Honvéd utca 13-15. felől)
Telefon: szociális ügyekben: (06-1) 795-3168

oktatási és egészségügyi ügyekben: (06-1) 795-4755


Adatvédelmi tájékoztató

Link küldés
.
Cikk nyomtatás