GY.I.K. Nem kapott választ kérdésére? Elérhetőségek
Alapértelmezett színséma Nagykontrasztú színséma
Keresés
Főoldal
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ügyfélszolgálati Portálja
Kérdések és Válaszok a „GYED EXTRA” témaköréből, az EMMI Központi Ügyfélszolgálati Irodájába érkezett megkeresések alapján
1. Szeretném megtudni, hogy igényelhetem-e én is gyermekem 3 éves koráig a gyermekgondozási segélyt 2014. január 1. napjától a jogszabályváltozások folytán, ha gyermekem 2014. szeptember 21-én lesz 3 éves, de már 2013. február 1. napjával visszamentem dolgozni a korábbi munkahelyemre napi 8, heti 40 órában, Zsófi pedig bölcsödébe jár?
 
2014. január 1-jét követően a gyermekgondozási díj (GYED) és gyermekgondozási segély (GYES) mellett korlátlanul lehet munkát vállalni a gyermek egyéves korának betöltése után. A módosítás nemcsak azokat a szülőket érinti, akiknek 2014. január 1. után születik gyermekük, hanem azokat is, akik ennél korábban szültek, és gyermekük már elmúlt egyéves.
 
Azok a szülők, akik jogosultak lennének valamelyik ellátásra, azonban azt jelenleg nem folyósítják számukra, mivel időközben munkába álltak, gyermekgondozási segély esetében a Magyar Államkincstár lakóhely szerint illetékes igazgatóságánál kérelmezhetik, hogy az ellátást a jogosultsági időből még fennmaradó időszakra ismét folyósítsák számukra – 2014. január 1-jétől – munkaviszonyuk fennállása mellett.
 
 
2) Örömmel olvastam és hallottam a híreket a januártól bevezetésre kerülő GYED-extráról. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem. A kisfiam 2012. április 18-án született, 2013. október 14-én kezdett bölcsődébe járni. Én ettől a naptól letöltöttem a GYED alatt felhalmozódott szabadságomat és november 25-én álltam munkába.
Kérdésem, hogy én igénybe vehetem-e a GYED-extrát, és ha igen, milyen lépéseket kell tennem hozzá?
 
2014. január 1-jét követően a gyermekgondozási díj (GYED) és gyermekgondozási segély (GYES) mellett korlátlanul lehet munkát vállalni a gyermek egyéves korának betöltése után. A módosítás nemcsak azokat a szülőket érinti, akiknek 2014. január 1. után születik gyermekük, hanem azokat is, akik ennél korábban szültek, és gyermekük már elmúlt egyéves.
 
Azok a szülők pedig, akik jogosultak lennének valamelyik ellátásra, azonban azt jelenleg nem folyósítják számukra, mivel időközben munkába álltak, gyermekgondozási díj esetében a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervénél kérelmezhetik a letölthető formanyomtatvány kitöltésével, hogy az ellátást a jogosultsági időből még fennmaradó időszakra ismét folyósítsák számukra – 2014. január 1-jétől – munkaviszonyuk fennállása mellett.
 
A gyermek 2. életévének betöltését követően pedig a gyermekgondozási segély megállapítását a Magyar Államkincstár lakóhelye szerint illetékes igazgatóságánál szükséges megigényelnie a www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/gyermekgondozasi_segely/2 linkről letölthető nyomtatvány kitöltése útján.

 

 

3) Érdeklődni szeretnék, hogy a GYED mellett január 1-től lehet-e őstermelői tevékenységet is végezni-e?

 

2014. január 1-jét követően a gyermekgondozási díj (GYED) és gyermekgondozási segély (GYES) mellett korlátlanul lehet munkát vállalni a gyermek egyéves korának betöltése után. A módosítás nemcsak azokat a szülőket érinti, akiknek 2014. január 1. után születik gyermekük, hanem azokat is, akik ennél korábban szültek, és gyermekük már elmúlt egyéves.
 
Az ellátások folyósítása melletti – időkorlát nélküli – keresőtevékenység folytatására bármely jogviszony keretében lehetőség van a gyermek első életévének betöltése után, így a GYED mellett akár őstermelői tevékenységet is végezhet
 
 
4) Érdeklődöm a „diplomás GYED” megállapításához elegendő-e a abszolutórium megszerzése, vagy kizárólag a sikeres államvizsgákhoz kötött a jogosultsági feltétel?
 
A „diplomás GYED” a köztudatban megjelenő helytelen megfogalmazás, itt ugyanis a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló hallgatók hallgatói jogviszonyához kötődik a jogosultsági feltétel, tehát nem a diploma vagy a sikeres államvizsga letételéhez.
A gyermek születését megelőző két éven belül az államilag elismert felsőoktatási intézményben magyar nyelvű nappali képzésben, legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkezni, azzal, hogy egy félévre csak egy aktív hallgatói jogviszony vehető figyelembe. (Két aktív félév megállapításához a gyermek születését megelőző két éven belüli aktív félévekben összesen 300 naptári napi hallgatói jogviszonnyal kell rendelkezni.)
 
Ez azt jelenti a felsőoktatási intézményekben történő tanulmányok ideje alatt született gyermek után is jár GYED egy évig az előbbi feltételek alapján, összege a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér amely, jelenleg 101.500 Ft. Igényléséhez a www.oep.hu honlapról letölthető, erre a célra rendszeresített nyomtatvány szükséges.
 
 
5) Érdeklődni szeretnék a GYED extra intézkedésről. 2012.október 26-án született gyermekünk. Idén ősszel a munkahelyem felkeresett, hogy segítsek be a cégnek 6órás munkámmal. Elfogadtam az ajánlatot, mert szeretem a munkámat, ahol dolgozok. Azonban nekem most le kellett mondanom a GYED-et és az Államkincstárnál igényeltem a GYES-t. Érdeklődni szeretnék, hogy amennyiben létezni fog a GYED extra, amely szerint Gyed mellett is lehet dolgozni, engem ez érinteni fog-e 2014.januát 1-től a gyermek 2. születésnapjáig, mivel a pillanatnyi rendszerrel mentem visz dolgozni. Lesz- rá lehetőség, hogy januártól októberig ismét GYED-ben részesüljek a munka mellett.
 
2014. január 1-jét követően a gyermekgondozási díj (GYED) és gyermekgondozási segély (GYES) mellett korlátlanul lehet munkát vállalni a gyermek egyéves korának betöltése után. A módosítás nemcsak azokat a szülőket érinti, akiknek 2014. január 1. után születik gyermekük, hanem azokat is, akik ennél korábban szültek, és gyermekük már elmúlt egyéves.
 
Azok a szülők pedig, akik jogosultak lennének valamelyik ellátásra, azonban azt jelenleg nem folyósítják részükre, mivel időközben munkába álltak, gyermekgondozási díj esetében az egészségbiztosítási szervnél kérelmezhetik, hogy az ellátást a jogosultsági időből még fennmaradó időszakra ismét folyósítsák számukra – 2014. január 1-jétől – munkaviszonyuk fennállása mellett.
 
A gyermek 2. életévének betöltését követően pedig a gyermekgondozási segély megállapítását a Magyar Államkincstár lakóhelye szerint illetékes igazgatóságánál igényelheti

 

 
6) Érdeklődnék, hogy amennyiben 2014. január 01-én ismét munkába állok, akkor automatikusan megkapom a gyed extrát (Kisfiaim nyáron töltötte be az egy évet)? Vagy formanyomtatványon kell majd jeleznem, igényelnem? Sajnos a munkáltató nem tud segíteni és nem szeretnék lemaradni.

 

Levele szerint gyermeke 2013 nyarán töltötte be az első életévét, s 2014. január 1-jén munkába kíván állni, ezért feltehetően jelenleg is folyósítják az Ön részére a gyermekgondozási díjat. Ebben az esetben nincs teendője, a napi nyolc órás munkaviszonya mellett továbbra is folyósítják a gyermek két éves koráig a gyermekgondozási díjat.
 
 
7) A gyed extrával kapcsolatosan olvastam, hogy ez a 2014.01.01-je előtt született gyerekeket is érinti. Ezzel kapcsolatosan érdekelne, hogy az én esetemben érvényes-e.
2013.11.13-án töltötte kisfiam a 2. életévét, azaz már csak gyesre lennék jogosult, de közben 2013.09.02-val visszamentem dolgozni. Mivel már csak gyesre lennék jogosult én kérhetem-e 2014.01.01-vel a folyósítást, ha én már közben dolgozom vagy mivel hamarabb visszamentem dolgozni már erre én nem vagyok jogosult?
 
A hatályos törvény szerint a gyermekgondozási díjat legfeljebb a gyermek két éves koráig lehet folyósítani. Tekintettel arra, hogy gyermeke már betöltötte a második életévét, gyermekgondozási díjra Ön nem jogosult.
2014. január 1-jétől a gyermek egy éves kora után a gyermekgondozási segély folyósítása mellett korlátlan időtartamban lehet kereső tevékenységet folytatni, ezért Ön a lakóhelye szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazgatóságától kérheti a gyermekgondozási segély megállapítását.
 
 
8) Kérdeznék, ha lehet! Kisfiam 3013.05.25-én született, ha az apuka márciusban elmenne GYED-re (mert ő jogosult rá) én pedig visszamondom a gyest, és a baba 1 éves kora után visszamegy dolgozni akkor jár-e majd neki a gyed a munka mellett?
 
A gyermekgondozási segély folyósításának megszüntetését követően az édesapa is igényelheti munkáltatójától a fizetés nélküli szabadságot és kérheti a gyermekgondozási díj megállapítását. Amennyiben a gyermek betölti az első életévét, az édesapa a gyermekgondozási díj folyósítása mellett időbeli korlátozás nélkül dolgozhat.

 

 

9) Érdeklődnék, hogy én is igénybe tudnám venni az extra gyedet, illetve ha a harmadik kisfiam betölti a másfél évet szeretnék visszamenni dolgozni, és munka mellett igényelhetem-e továbbra is a gyedet, ill. a gyest. Gyermekeim: Dániel: 2005., Bendegúz májusban lesz 3 éves Sebestyén most 8 hónapos.

 

Ön továbbra is egy gyermek után lesz jogosult ellátásra. A 2014. január 1-jén életbe lépett szabály szerint a különböző életkorú gyermekek után egyidejűleg abban az esetben lehet több ellátást folyósítani, ha a legfiatalabb gyermek 2014. január 1-jét követően született.
Amennyiben a legfiatalabb gyermeke két éves kora előtt munkaviszonyban áll, a munkabér mellett jogosult lesz a gyermekgondozási díjra, s majd a gyermekgondozási segélyre is.
 
 
10) Érdeklődni szeretnék, hogy a 2014. január 1-től bevezetett Gyed Extra intézkedéscsomagba az Én esetem, hogy alakul:
A kisfiam 2012.03.12-én született, Én 2013.11.26-tól álltam ismét 4 órás munkába, azaz 2013.11.26-ig járt a GYED, 2013.11.27-től GYES-en vagyok.
Érdeklődnék, hogy kisfiam 2 éves koráig (2014.03.12) koráig járt GYED-et 2014.január 1. után ismét kapni fogom, vagy sajnos Én kiestem az extra kedvezményből?

 

2014. január 1-jétől a gyermek egy éves kora után a gyermekgondozási díj folyósítása mellett korlátlan időtartamban lehet kereső tevékenységet folytatni, ezért a gyermekgondozási segély folyósításának megszüntetését követően a gyermek két éves koráig ismét kérheti a korábban megállapított gyermekgondozási díj folyósítását.
 
 
11) 2013 februárjában született gyermekem után jelenleg GYED-ben részesülők, második gyermekem várhatóan 2014 augusztusában fog megszületni, az ő születését követően jogosult leszek-e egyidejűleg terhességi-gyermekágyi segélyre (TGYÁS) és az első gyermek után folyósított GYED-re?
 
2014. január 1-jét követően a szülők, akik gyermekük után jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülnek, és 2014. január 1. után újabb gyermekük születik, az első gyermekük után továbbra is kaphatják az ellátást annak lejártáig, miközben újabb gyermekük után szintén jogosultak lehetnek terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra vagy gyermekgondozási segélyre.
 
 
12) Abban az esetben is jogosult leszek-e GYED-re a második gyermekem születését követően, ha az első gyermek után megállapított terhességi-gyermekágyi segély folyósítási ideje alatt munkaviszonyom megszűnt?
 
A gyermek születését követően egészségbiztosítási ellátásra, azaz terhességi-gyermekágyi segélyre, valamint gyermekgondozási díjra csak abban az esetben lehet jogosultságot szerezni, ha az anya a biztosítási jogviszonya (munkaviszonya) fennállása alatt szül. Ezért abban az esetben, ha a munkaviszonya az első gyermek után megállapított terhességi-gyermekágyi segély folyósítási ideje alatt megszűnt, és időközben munkaviszonyt nem létesített, azaz azóta nem biztosított, akkor a második gyermek születését követően egészségbiztosítási ellátást (TGYÁS, GYED) megállapítani nem lehet.
 
 
13) Hány gyermek után vehetek igénybe GYED-et, illetve GYES-t?
 
Amennyiben a szülőknek harmadik gyermekük születik, mielőtt az első gyermek után járó ellátások folyósítási ideje lejárt volna, akkor egyszerre mindhárom gyermek után folyósíthatóak a különböző ellátások, kivéve a GYES-t, amelyből egyszerre legfeljebb két ellátás folyósítható. Ez a korlátozás nem vonatkozik az ikergyermekekre, akik után gyermekenként egyszerre több GYES-t is lehet folyósítani; ilyen esetben az ugyanazon várandósságból született ikreket egy gyermekként kell figyelembe venni.
 
 
14) Ikergyermekek után dupla összegű GYES-t kapok, a 2014-ben születendő gyermekem után is igénybe vehetem-e majd a GYES-t?
 
Ikergyermekek esetén gyermekenként egyszerre több GYES-t is lehet folyósítani, ebben az esetben az ugyanazon váradósságból született ikreket egy gyermekként kell figyelembe venni. Így a 2014-ben születendő gyermeke után is igénybe veheti majd a gyermekgondozási segélyt.
 
 
15) Első gyermekem 2012-ben született, utána jelenleg GYES-ben részesülők, második gyermekem 2014 januárjában születik, jogosult leszek-e egyidejűleg első gyermekem után GYES-re, illetve második gyermekem után terhességi-gyermekágyi segélyre?
 
Igen, a 2014. január 1-jén hatályba lépett módosítás eredményeképpen a családtámogatási ellátás – jelen esetben a gyermekgondozási segély – továbbfolyósításra kerül abban az esetben, ha 2014. január 1-jét követően újabb gyermek születik a családba, és a szülők utána a szülő szintén jogosultak ellátásra.
Fontos azonban tudni, hogy egyszerre csak az egyik szülő vehet igénybe gyermekeikre tekintettel ellátást; vagyis a közös háztartásban élő gyermek jogán a gyermekgondozási ellátásokat a szülők választása szerint bármelyik szülő igénybe veheti, azzal a korlátozással, hogy egyidejűleg mindkét szülő nem vehet igénybe gyermekgondozási ellátást. Pl. ha az első gyermek után az anya számára folyósítják az ellátást, akkor egy következő szülés esetén az újabb ellátást is kizárólag az anya igényelheti, így egyidejűleg mindkét ellátást az ő számára kell folyósítani.
 
 
16) Gyermekem első életévét 2013 szeptemberében töltötte be, ekkor munkába álltam a gyermekgondozási segély folyósítása mellett 6 órában, 2014. január 1-jét követően visszaigényelhetem-e a GYED-et a még hátralévő időre, illetve annak folyósítása mellett dolgozhatok-e teljes munkaidőben.
 
A 2014. január 1-jét követően a gyermekgondozási segély (GYES), valamint a gyermekgondozási díj (GYED) folyósítása mellett is korlátlanul lehet keresőtevékenységet folytatni, abban az esetben, ha a gyermek az első életévét betöltötte. Megkeresésében foglaltak szerint gyermeke első életévét 2013 szeptemberében töltötte be, így 2014. január 1-től a GYES-ről lemondva, lehetősége van a GYED újrafolyósítását kérelmezni, a teljes munkaidőben történt alkalmazása esetén is.
 
 
17) Hol kell visszaigényelni, illetve milyen formanyomtatványon a GYED-et?
 
A GYED újrafolyósítását az első igénylés alkalmával is kitöltött formanyomtatványon kell igényelni, a munkáltatónál, vagy a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervénél.
 
 
18) Gyermekem születését követően három hónapra igényeltem meg a TGYÁS-t, majd visszamentem teljes munkaidőben dolgozni, 2014. január 1-jét követően igénybe vehetem-e a 8 órás munkaviszonyom mellett a GYED-et.
 
2014. január 1-jét követően a GYED-re abban az esetben jogosult a 8 órás munkaviszony folytatása mellett, ha gyermeke első életévét betöltötte. A vonatkozó szabályozás alapján abban az esetben, ha a GYED első ízben kerül megállapításra, akkor – a keresőtevékenység folytatása mellett – csak a kérelem benyújtását követő 60 nap elteltével állapítható meg az ellátás.
 
 
19) Van-e kereseti korlát a GYED folyósítása mellett végzett keresőtevékenység folytatása esetén.
 
A gyermekgondozási díj folyósítása melletti kereseti korlát nélkül, korlátlan időtartamban van lehetőség munkát végezni.
 
 
20) Gyermekem 2014 márciusában tölti be első életévét, 2013. október 31-éig GYED-ben részesültem, november 1-je óta dolgozom, mikortól igényelhetem a GYED újrafolyósítását a keresőtevékenységem folytatása mellett.
 
A gyermek első életévének betöltését követően – azaz 2014 márciusától – folyósítható újra a gyermekgondozási díj a keresőtevékenység folytatása mellett.
 
 
21) Korábban már jogosult voltam GYES-re, de csak teljes munkaidőben sikerült elhelyezkednem, így az ellátásról le kellett mondanom. Milyen formában és hol tudom visszaigényelni az ellátást?
 
A gyermekgondozási segély újrafolyósítását a Magyar Államkincstár lakóhelye szerint illetékes igazgatóságánál kell megigényelnie, a korábbi igénybejelentés alkalmával is kitöltött „Kérelem gyermekgondozási segély megállapítására” elnevezésű nyomtatványon.
 
 
22) Ha visszamegyek dolgozni, és a munkáltató kiadja a szülési szabadság, valamint a fizetés nélküli szabadság ideje alatt felhalmozódott rendes szabadságot, akkor a szabadság időtartamára vissza kell-e mondanom a GYED-et, és majd csak annak lejártát követően igényelhetem újra a folyósítását?
 
Amennyiben a gyermek első életévét betöltötte, a fizetés nélküli szabadság megszüntetését követően munkába visszatérő szülő jogosult a GYED-re a rendes szabadság érvényesítésének időtartama alatt is, vagyis nem szükséges lemondani a GYED-ről a szabadság időtartamára.
 
 
2014. január 8.

 

Közreadja:
Dr. Veres Gábor
irodavezető
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Ügyfélszolgálat
Lábléc
Székhely: 1055 Budapest V. Szalay u. 10-14. (Bejárat Honvéd utca - Szalay utca sarok)
Telefon: szociális és családtámogatási ügyekben: (06-1) 795-3168

oktatási és egészségügyi ügyekben: (06-1) 795-4755



Link küldés
.
Cikk nyomtatás